Megtennéd, hogy pár sorban bemutatkozol?

Somogyi Attila vagyok, 36 éves, tősgyökeres budapesti: itt születtem, itt nőttem fel és itt élek jelenleg is. Család szintjén a tavalyi év hozta el számomra a nagy áttörést, így büszkén mondhatom, hogy immár házas emberként élem mindennapjaimat. 

Tanulmányaimat illetően – az akkor még – Corvinus Egyetem Államigazgatási Karán végeztem igazgatásszervezőként, majd egy posztgraduális képzés keretében igazgatási-rendszerszervező, végül pedig ugyanezen Alma mater falai között közigazgatási menedzserré avanzsáltam. Az államigazgatási kar mottója: „Pro publico bono”, ez magyarul annyit tesz, hogy „Mindent a közjóért”, mely elvet a mai napig igyekszem alkalmazni valamennyi feladatellátásom során.

Jelenlegi munkámat megelőzően három hónap híján 10 évi dolgoztam az Emberi Erőforrások Minisztériumában, illetve jogelőd intézményeiben, onnét váltottam a jégkorongra 2015-ben.

Mivel foglalkozol a játékvezetés mellett?

2015-ben Kovács Zoltán, az MJSZ akkori főtitkára, illetve a Versenybíróság munkatársai kerestek meg azzal a lehetőséggel, hogy egy tervezetten bekövetkező üresedés betöltése kapcsán felmerült az én nevem is. Szerencsére minden beszélgetés a kölcsönös szimpátia jegyében telt, melynek eredményeként 2015. június 1-jével bekerültem az MJSZ kötelékébe. Az elmúlt közel 5 évben több alkalommal is szélesedett a feladatköröm, jelenleg a Versenyiroda vezetése mellett az Erste Liga menedzselésének operatív teendőit is igyekszem a tőlem telhető legmagasabb szinten ellátni.

Az MJSZ-nél betöltött versenybírósági szerepedről mesélnél kicsit?

Az MJSZ Versenyirodájának feladata a klubszintű versenyeztetéssel kapcsolatos valamennyi tevékenység, a játékosok regisztrálása, versenyengedélyeik kiadása, csapatok közötti mozgásuk, sportorvosi engedélyeik kezelése, a bajnokságok szabályrendszerének és lebonyolításának rögzítése és végrehajtása, a mérkőzések kiírása, a sportszakemberek nyilvántartása, illetve a mérkőzésen közreműködő versenybírók képzése, ellenőrzése, támogatása. Az én feladatom jelenleg, hogy azt a kis csapatot, amely e feladatok ellátásával foglalkozik, minél inkább igyekezzem egységbe kovácsolni, a motiváltságukat fenntartani és – az olykor sajnos napi szintű – konfrontációk esetén messzemenőkig kiállni mellettük. Emellett természetesen magam is végzek operatív feladatokat, elsősorban az Erste Liga és a női bajnokságok tekintetében. 

Milyen problémákkal fordulnak hozzád az edzők, versenybírók, illetve mi, a játékvezetők?

A „Szapporói csoda” és persze a TAO rendszer ösztönző hatásának eredményeként az akkori állapotokhoz képest megsokszorozódtak a sportággal kapcsolatos mennyiségi mutatók, akár a csapatok, akár a mérkőzések, akár a szereplők számára gondolunk. A nagymértékű mennyiségi növekedés azonban a problémák teljes diverzitását is magával hozta, hiszen nem ugyanazokkal a gondokkal szembesül egy 15 játékossal egy korosztályban versenyző kisvárosi csapat, mint mondjuk egy több száz sportolót versenyeztető fővárosi egyesület. Éppen emiatt nehéz tipizálni a felbukkanó problémákat is, mindenki a saját szintjének megfelelő akadályok leküzdéséhez kéri a segítségünket.

Hogy tudod összeegyeztetni a játékvezetést a munkahelyeddel?

Alapvetően borzasztó egyszerűen, hiszen a feladat lényégét tekintve mindkét esetben azonos: a szabályok betartatása. Pont emiatt szerintem e két tevékenységi kör nagyon jól ki is egészíti egymást, hiszen ily módon első kézből értesülök egy-egy szabály gyakorlati érvényesülésének hatékonyságáról, e tapasztalatok birtokában pedig a szabályalkotási feladatomat is sokkal adekvátabban és hitelesebben tudom elvégezni, mintha csak egy elefántcsont-toronyban ülve tekintenék a jégpályák történéseire.

A feladatok ráadásul mindkét esetben klubsemlegesek, így maximálisan igyekszem elkerülni még a látszatát is annak, hogy valamely egyesület rovására egy másiknak kedveznék adott szituációban. Pontosan emiatt a „jogállamiság” elkötelezett híve vagyok, vagyis a kollégáimmal igyekszünk minél részletesebb szabályzatokat alkotni annak érdekében, hogy a szubjektív elemeket minimalizálni tudjuk a rendszerben. E téren szerintem jelentős előre lépéseket tett az MJSZ az elmúlt években, mely megkezdett munkát a továbbiakban is folytatni szeretnénk. Ugyanezt próbálom átültetni a saját játékvezetői tevékenységemre is. 

Honnan jött a jégkorong iránti érdeklődésed?

A 2002-es Székesfehérváron és Dunaújvárosban megrendezett Divízió I-es Világbajnokság mérkőzéseit néztem a tévében, azon a ponton szippantott be magába a közeg. A mérkőzések hangulata, illetve a játékosok, edzők nyilatkozatai is olyan élményt jelentettek, melyek máig meghatározóak. Abban a szemléletben, hogy egy-egy, nem a remélt eredményt hozó találkozó után nem a körülményeket, a játékvezetőket vagy bármilyen más külső tényezőt okolták az érintettek, hanem a saját játékuk adott napon tapasztalt gyengeségeit emelték ki, miközben az ellenfélről elismerően szóltak, teljes mértékben magával ragadott. Úgy érzem – de persze lehet, hogy ez csak az én szememben van így – a jégkorong a téren a többi sportág előtt járt akkoriban.

Mióta korongozol, milyen csapatokban játszottál?

Meglehetősen felnőtt fejjel, a 2012-es budapesti Olimpiai Selejtezőtorna önkéntesek és dolgozók számára biztosított jégre lépési lehetőségének alkalmával fogtam életem először ütőt a kezemben, azóta még inkább töretlen a szerelmem a sportág iránt. Utánpótlás szinten így egyetlen csapatban sem játszottam, az amatőrök között pedig a Gerillahoki csapatát „erősítem”. 

Minek hatására döntöttél úgy, hogy játékvezető leszel?

Ez egy nehéz kérdés, bevallom nem tudom feleleveníteni azt a pontot, amikor megszületett bennem az elhatározás. Az biztos, hogy már jócskán az MJSZ-béli pályám megkezdése előtt megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy egyszer majd én is szeretném kipróbálni mindazt, ami a játékvezetéssel jár. Emlékszem egy karácsony alkalmával még a photoshopolt fényképet is kaptam a barátaimtól motivációs jelleggel, amelyen én voltam látható, mint játékvezető.

Ha ki kellene emelni meghatározó momentumokat az eddigi karrieredből, akkor mik volnának azok?

Az első meghatározó momentum a legelső mérkőzésemhez kapcsolódik, amelyet Frici bácsival fújhattam Jászberényben. Nagyon sok, nagyon hasznos gyakorlati segítséget kaptam tőle és a mérkőzés végén azt mondta, nem látszott, hogy ez még csak az első mérkőzésem volt. Ez nagyon motiváló volt számomra. Az első évemben csupa-csupa tapasztalt kollégával fújhattam, akik nyilvánvaló hiányosságaim ellenére maximálisan biztattak és segítettek, hogy szerény kereteim között egyre jobb lehessek. Ugyancsak ebben a kategóriában szeretném megemlíteni, hogy egy mérkőzést követően kaptam egy e-mailt Marton Tibortól, amelyben abszolút pozitívan nyilatkozott az előző napi játékvezetői ténykedésemről. Ezek a pozitív visszacsatolások mind-mind legális doppingként hatottak rám, örömmel emlékszem vissza ezekre.

Mi volt a legnehezebb pillanatod az eddigi karriered során?

A legnehezebb pillanatokat az okozta, illetve okozza, amikor egy-egy edző nem tudja szétválasztani, hogy éppen milyen minőségemben vagyok jelen a mérkőzésen és a másik feladatköröm miatt érzett esetleges elégedetlenségét fejti ki akkor, amikor nem igazán kedvez ennek az időpont. Emlékszem, egyszer egy U12 – akkor még – B meccsen az edző le akarta hívni a csapatát a jégről azért, hogy kifejezze mennyire nem ért egyet a szezon elején hozott szabályváltozásokkal. Szerintem ez több szempontból is butaság, egyrészt a gyerekek, akik csak játszani akartak, semmit nem értettek az egészből, másrészt egy szabályváltozás ellen lehet protestálni a szezon előtt, vagy akár még két mérkőzés között is, arra viszont értelemszerűen semmi esély, hogy a mérkőzés közben változtassunk meg valamit, amit hetekkel, hónapokkal korábban rögzítettünk. Az ilyen szituációk kellemetlenek, ráadásul értelmetlenek is, sajnos azonban nem minden edző osztozik velem ebben a gondolkodásmódban.

Mi tartja fent évek óta a motiváltságodat a játékvezetés és a jégkorong irányába?

A szerelem! Imádom ezt a sportot főállásként, kiegészítő tevékenységként, hobbiként egyaránt. MJSZ dolgozóként a napi feladataim mellett játékvezetek, versenybíráskodom, edzésre járok és játszom, szóval azt hiszem túlzás nélkül mondhatom, hogy a jégkorong kitölti az életem. 

Mit üzennél a mai fiataloknak, kik erre a pályára terveznek?

Amikor én megszerettem ezt a sportágat általános nézet és mottó volt: „Légy alázatos!”. Az idők azóta változnak, az alázatosság értéke egyre inkább a háttérbe szorul, pedig egy olyan attitűdre sarkall, amely a jégpályák mellett az élet egyéb területein is rendkívül hasznos tud lenni.

Tapasztalataid alapján hogyan látod a mai fiatalok helyzetét? Szerinted milyen reális célt tűzhet ki magának egy fiatal magyar játékvezető?

Azt gondolom soha ilyen jó helyzet nem volt még az ifjú játékvezetők számára, mint manapság. Ma már szinte mindenki hokis múlttal (sőt egyre többen jelennel) érkeznek, mely a készségek és képességek terén meghatározó, a honlapot használva folyamatosan biztosított a lehetőség a szabályismeret fejlesztésére és szinten tartására, rendszeresek a fejlesztő célú összejövetelek és programok, az Elnökség tagjai pedig mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a fejlődéshez szükséges feltételeket. Ha mindez elhivatottsággal, szorgalommal és alázattal párosul a „befogadó közeg” részéről, akkor azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy a határ a csillagos ég.

Kitűzött célok a következő szezonra, illetve hosszabb távra?

A magam részéről hobbiként tekintek a játékvezetésre, amelyet azért csinálok, mert örömet okoz. Tisztában vagyok a korlátjaimmal, így nem támasztok irreális célokat sem magam, sem pedig az Elnökség számára. Amit örömmel csinál az ember, azt a legtöbb esetben sokkal jobb minőségben tudja tenni annál, mintha valamifajta kötelezettség lenne, ezért az én célom csupán annyi, hogy továbbra is örömömet lelve a játékvezetésben a magam mikroszintjén a lehető legjobban lássam a rám bízott feladatokat.

Szabadidős tevékenységek? Mit csinálsz szívesen a játékvezetésen túl? 

Rám nézve talán nem fog senkit váratlanul érni, hogy érdeklődőm a gasztronómia és a borkultúra iránt. Mindez oda vezetett, hogy 2011-ben a budai otthonunkban kialakítottunk egy 10-12 fő befogadására alkalmas kis lakáséttermet, melynek keretében egy rendkívüli tudással és mérhetetlen tapasztalattal rendelkező borfilozófus segítségével különböző tematikus boresteket és borklubokat, valamint klasszikus, többfogásos vacsorákat szervezünk. A vendéglátás ezen formája remek kiegészítést jelent számomra a jégkorong mellett, nagyon élvezem az ilyen estéket. Az elmúlt 9 évben közel 300-an fordultak meg így nálunk (köztük például a teljesség igénye nélkül: Sarah Poewe olimpiai bronzérmes úszó, Hadházy László humorista, az RTL Klub Házon kívül című műsorának forgatócsoportja), volt lánykérés, céges karácsony, „mindenmentes” gasztroparty és még számos izgalmas és érdekes rendezvény. És amire nagyon büszke vagyok: még egyetlen vendég sem távozott csalódottan.